Már nem számítanak sci fi-nek a robotok a gondozásban és az egészségügyben


Világszerte rohamosan növekszik az olyan idősek száma, akik gondozásra szorulnak. Sokuknak közülük folyamatos, napi 24 órás felügyelet szükséges. Nagyon sok olyan család van, amely csak nagyon nehezen tudja egyedül megoldani a szeretteinek gondozását, de semmiképpen nem szeretné az ápolásra szoruló szülőt/nagyszülőt idősotthonban elhelyezni. Jelentős számban vannak olyanok is, aki a koronavírus-járvány miatt jelenleg ódzkodnak külső segítség igénybevételétől. A nem is olyan távoli jövőben megoldás lehet ezekre a problémákra az idősgondozó robotok kifejlesztése és bevezetése.

A robotok kapcsán elsőként Isaac Asimov művei, illetve a Csillagok háborúja sorozat juthat eszünkbe, pedig a robotok bevonása az ápolásba, illetve az egészségügybe már nem számít fantasztikumnak, egyre inkább a mindennapok részévé válik.

Az orvosi robotika számos módon segítheti az időseket:

A robotok egy bizonyos típusa apró feladatokat hajt végre, például ételt és vizet hoz.

Néhány idősgondozó robot a szociális és érzelmi igényeket elégíti ki azáltal, hogy szórakoztató programokat kínál játékokon keresztül, segít emlékeztetni az ápoltakat bizonyos feledatokra, emellett jobb híján társaságnak is alkalmasak.

Más idősgondozó robotok közvetlenebb, fizikai értelemben vesznek részt a gondozásban. Hidraulika segítségével segítik az idősek mobilitását és szállítását. 

Vannak olyan robotok is, amelyek egyfajta háziállat szerepet töltenek be, ezek jobb hangulatot biztosíthatnak például a demenciában szenvedő betegek számára.

Várhatóan 2025-re a mesterséges intelligenciára fordított egészségügyi kiadások elérik majd a 36,1 milliárd dollárt. Ezzel teljesen forradalmasítva az ápolás folyamatát.

Robot-asszisztált műtét

2018-ban világszerte több mint egymillió eljárást hajtottak végre a ma használt legnépszerűbb műtéti robottal, a da Vincivel, amely egy óriási, négykarú tarantulára emlékeztet. A műtéti robotok pontosabb mozgásokra képesek, mint az emberi kéz és a hagyományos eszközök, és észrevehetik az emberi szem számára láthatatlan reakciókat, majd elvégezhetik a szükséges beállításokat.

Fotó: https://www.medgadget.com/


Robot nővérek 

Az ápoló robotok száma is megdöbbentő mértékben növekszik. Egyes országokban már most létfontosságúvá válnak, mivel kompenzálják az ápolói munkaerőhiányt. Ezek a gépek segítik a betegeket a mozgásban, csökkentik a stresszüket, és emlékeztetik őket a gyógyszer bevételére. Hihetetlen pontossággal figyelemmel kísérik, és kielemzik a betegek adatait, személyre szabott ellátást tudnak nyújtani, amely állítólag lényegesen magasabb szintű, mint az emberi ápolók. 

Távfelügyelet és korai diagnózist biztosító hordozható technika

A hordozható egészségfigyelő eszközökkel, például az intelligens órákkal, az orvosok távolról figyelhetik a betegeket. Vannak olyan eszközök, amelyek figyelmeztetik a felügyeletre szorulókat, ha baj van és orvoshoz kell fordulniuk.

A kutatók a közelmúltban kifejlesztettek egy csuklón viselhető eszközt, amely folyamatosan képes összegyűjteni és megvizsgálni a vérben keringő tumorsejteket (CTC), valamint létezik már olyan hordozható technológia, amely képes megjósolni az Alzheimer-kórt és felismeri a szívbetegségeket.

Hamarosan feleslegessé válik az ápoló szerepe?

Becslések szerint 2030-ig világszerte 800 millió munkavállalót lehet robotokkal helyettesíteni. Ez a robotforradalom már most sok embert aggaszt, de mennyire kell aggódniuk az ápolóknak a munkájuk feleslegessé válása miatt? 

Felmerül a kérdés: A robot helyettesítheti az emberi együttérzést, empátiát, kedvességet? Nem valószínű, hiszen ezek a dolgok pótolhatatlanok.